Matuzalem Tabletta - Matuzalem Antioxidáns

A Matuzalem egy Szupererős Antioxidáns

A Matuzsálem tabletta segíthet javítani az életminőségen, segíthet akár a legveszélyesebb betegségenél is.

A Matuzalem világszabadalom által védett, tudományosan ellenőrzött flavonoid komplex, mely egyedülálló hatással rendelkezik. Antioxidáns hatása mintegy tízszerese az E-vitaminénak, mely az eddig ismert legerősebb hatású antioxidáns. Elmondhatjuk tehát, hogy a Matuzalem joggal érdemelte ki 2009-ben az Év Terméke címet és rendkívüli hatékonysága révén nem véletlenül támadják a gyógyszergyártók világszerte.

Matuzalem tablettaA Matuzalem flavonoid komplexumot a legnagyobb hatékonyságú bioflavonoidok alkotják, melyek a táplálékunkban is sokszor előfordulnak. A Matuzalem fő alkotóeleme a fekete tea kivonat. Ezek minden élő sejtben jelen vannak és abba a polifenol vegyületcsoportba tartoznak, mely több mint hárommilliárd évvel ezelőtt keletkezett molekulacsoport, tehát a legrégibb a világon.

A Matuzalem molekulák igen hatékony antioxidáns és védelmi hatását több tudományos vizsgálat és kísérlet során végzett mérések igazolták. A kutatások során igazolódott, hogy a Matuzalem még a sejtmagban található DNS-t is meg tudja védeni, meggátolja a degenerálódást és helyre tudja állítani a sejtek, valamint azok alkotórészeinek elektromos potenciálját, tehát az egyensúlyi helyzetüket a rendkívül kis molekulatömeg révén, ami 2000-5000 Dalton közötti. A Matuzsálem így biztosítja a szervezet megfelelő működését és egyensúlyi állapotát.

Matuzalem infók

A Matuzalem 50-60%-os arányban képes meggátolni a sejtek degenerálódását, mutálódását. Vizsgálatok bizonyították, hogy a Matuzalem 10,5-szer hatékonyabb antioxidáns, mint az E-vitamin vízben oldódó változata. A SOD-hoz képest - superoxid dizmután enzim - aktivitása 67% a legrosszabb eredmény szerint.
A Matuzsálem egyik legfőbb tulajdonsága, hogy nem semlegesíti azokat az L-típusú szabadgyököket, melyek a szervezet megfelelő működéséhez nélkülözhetetlenek. Ezenkívül a Matuzsálem tabletta nemcsak megkötni tudja az elektronokat, hanem vissza is tudja pótolni őket.

MatuzsálemA Matuzaelm legfőbb pozitív hatásai tehát: képes egyedülálló módon és mértékben semlegesíteni a szabadgyököket, méregtelenítő hatással bír, védi a DNS-t a károsodástól, a sejtekre stresszcsökkentő hatással van, védi a sejteket a mutálódástól, segíti az élettartam meghosszabbodását.
Ezen felül a Matuzsálem a koleszterin szintet csökkenti, védelmet jelent szív- és érrendszeri problémákra, infarktussal szemben, illetve szabályozza a vérnyomást, és fokozza a szexuális teljesítőképességet, a szexuális étvágyat.
A Matuzalem a gyógyszerek pozitív hatásait fokozza, a mellékhatásokat pedig enyhíti, továbbá hatékony ráncok ellen és megfiatalítja a szervezetet.

Több ezer ember életminősége javult és lett hosszabb a Matuzalem táplálékkiegészítő szedése által. A Matuzsálem alkalmazása során feldobottság vagy fáradtságérzet léphet fel, időnként a beteg részeken ideiglenesen enyhe fájdalomérzet, melegség vagy különös érzések jelentkezhetnek, ezek elmúltával mindig jó közérzet alakul ki. Ezen hatások jelenléte a szervezetben igazolják, hogy a Matuzálem működésbe lépett és hatásait kifejti.

A Matuzalem összetevői a bioflavonoidok tudományosan igazolt biztonságos természetes anyagok. A Matuzalem alkalmazása nem függ más gyógyszerek vagy készítmények szedésével, azokkal jól kombinálható, így akár hosszútávon is szedhető betegségek megelőzése vagy a felgyógyulás céljából.
Betegség Táblázat
Kattintson ide, ha betegségek szerint csoportosítva szeretné átnézni a termékeket.
Termék Rendelés
Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálékkiegészítők mellett, és rendelne.

A Matuzalem világszabadalom

A Matuzalem egy olyan, világszabadalommal védett termék, mely egyedülálló pozitív tulajdonságokkal rendelkezik. Először 2006-ban jelent meg Magyarországon a Matuzalem, folyadék alakban. Pozitív tulajdonságai által napjainkra már elismert táplálékkiegészítő, kétséget kizáróan segít az életminőség megtartásában vagy javításában. Matuzsálem fekete tea kivonatA Matuzalemet 2004-ben tovább fejleszetették, így került később forgalomba a Matuzalem tabletta.

A fejlesztésnek köszönhetően a Matuzalem tabletta formában sokkal több emberhez tud eljutni, forgalmazása szélesebb körben vált lehetségessé, tehát nagy áttörést jelentett a gyártó és a fogyasztók szempontjából is. Korábban infúziós üvegekben árulták a Matuzalemet, ezek törékenyek voltak, nehezen kezelhetők, postai csomagként költségesek a postázás pedig körülményes volt. A tabletta kifejlesztésével ezek a problémák megszűntek.
2009-ben a WIPO Svájcban, kitüntetésben részesítette a Matuzalemet, mely szabadalommal és védelemmel van ellátva. A világ leginnovatívabb terméke díjjal büszkélkedhet, ezzel az egész világ figyelmét a Matuzsálem magára irányította.

Mivel a Matuzalem hatásai széleskörűek, az egész szervezetet egyszerre érintik, így a betegek emberek csak a fogyasztása során tapasztalhatják meg igazán azokat az együttes hatásokat, amelyeket a Matuzalem a szervezere pozitív irányban kifejt.

A Matuzalem tabletta Összetétele, fermentált fekete teából kivont flavonoid-komplexum, melyből:

25-40%= Lecoantocyanidines60-75%= Cate-Chins

A Matuzsálem egyedülálló képességei

MatuzsálemA Matuzalem egy olyan rendkívüli flavonoid komplex táplálékkiegészítő, mely mindenkinek ajánlott a sejtek védelmében, a fiatalság és szépség megőrzéséért. A Matuzalem pozitív hatásai tudományosan igazoltak. A Matuzalem “az élet molekulája”.
A Matuzalemben lévő antioxidánsok kombinációinak köszönhetően a szervezetben lévő méreganyagok könnyedén eltávolíthatók. A Matuzalem egyedülálló flavonoid komplex, melyet a legerősebb és legnagyobb hatékonyságú bioflavonoidok alkotnak, ezek a világon a legősibb molekulák, több mint hárommilliárd évvel ezelőtt keletkeztek.

A Matuzalem számos pozitív hatással bír: antivirális, gyulladásgátló, antidiabetikus, májvédő, antimutagén, elpusztítja a ráksejteket, védi a szívet és az ereket. A Matuzelemben található vegyületek egyes rákfajták gyakoriságát csökkentik, a kemoterápia génekre káros hatásait meggátolni képesek, valamint jótékony hatással lehetnek az oszteoartritisz, neurodegeneratív (Parkinson- és Alzheimer-kór) és arterioszklerózis betegségek esetén egyaránt.

A Matuzalem hatékonyabbá teszi az AIDS-ellen szedett gyógyszereket és rákbetegeknél enyhíti a kezelések mellékhatásait. A Matuzalem aktív molekulái védik sejtjeinket a különböző degeneratív hatásokkal szemben. A Matuzalem erőteljes méregtelenítő és fiatalító hatása bizonyított.

Matuzalem infók

A Matuzsálem tabletta azon készítmények közzé sorolható, melyek a leghatékonyabban szerepet játszanak a 21. század emberének egészségvédő törekvésében. A Matuzalem egészségvédő szerepe által, hosszútávon hozzásegítheti a 21. század a betegségmentes, boldog élethez.
Az egészségvédelem jóval kevesebb költséggel jár, mint a betegség gyógyítása, így egyre nagyobb számban Magyarországon is egészségük védelemre helyezik a hangsúlyt. A Matuzsálem ebben élenjáró lehet mindannyiunk életében.

A matuzalem segíthet a gyógyulásbanA Matuzsálem méregtelenít. A méregtelenítés során szerveink, sejtjeink megszabadulnak a felhalmozódott méreganyagtól, ennek következtében fokozottabb működésre lesznek képesek.
Számtalan betegség esetén ajánlott a Matuzalem flavonoid komplex, mivel az egész szervezet működését segíti és javítja annak öngyógyító mechanizmusát. Az ún. civilizációs betegségek ellen is hatékony védelmet nyújt a termék.
Akár beteg, akár egészséges, a Matuzalem fogyasztása mindenki számára ajánlott. Ezt bizonyítja az a több ezer ember, akinek életminősége az elmúlt néhány évben a Matuzalemnek köszönhetően nagy mértékben javult.

A Catechinek elképesztő hatásairól

A Matuzalem fő összetevője, fekete tea kivonata. Egyes feltételezések szerint a tealevélből készült ital félmillió éve ismert. A tea a víz után a második leggyakrabban fogyasztott folyadék a világon. Azokban az országokban, ahol rendszeresen isznak teát, sokkal kevesebb a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő emberek aránya, a rákbetegség ritkább, az élettartam pedig hosszabb. Mindezek a pozitív hatások a teában lévő magas antioxidáns tartalomnak köszönhetők.

A fekete tea bőségesen tartalmaz flavonoidokat, melyek közül a legfontosabbak a catechinek. Semmilyen egyéb élelmiszerben nincs annyi catechin, mint a teában. A catechin felét epigallocatechin-gallát (EGCG) teszi ki, nagyjából 20%-át epigallocatechin (EGC), 14%-ban epicatechin-gallát (ECG), 5-6%-ban pedig epicatechin (EC). Ám a teát nem lehet korlátlanul fogyasztani magas koffein tartalma miatt, mert álmatlanságot, heves szívdobogás és nyugatlanságot válthat ki.

A catechinek hatásai

Antioxidáns hatásDaganat ellenes hatásRáktünet megelőző hatásRákkezelés mellékhatás ellenMéregtelenítő hatásSejtegyensúly visszaállító hatásSzív és érrendszer gyógyítóFiatalító hatásImmunerősítő hatásSugárzás sejtrombolás ellenesMentális frissítő hatásDNS védő hatásGyógyszer mellékhatás enyhítóKözérzet javító hatásÉletminőség javító hatás

A catechinek elképesztő hatással bírnak

Matuzalem üzletembereknekAz amerikai Rochester Egyetem kutatói kimutatták, hogy az epigallocatechin-gallát (EGCG) egyes leukémiás sejteket is elpusztítja és hatásos krónikus limfoid leukémia esetén, főként a 65 évnél idősebbeknél. 1996-ban több mint 75 ezer nőn végeztek vizsgálatokat Sanghajban, akik 25 éves koruk előtt is rendszeresen ittak teát nagy mennyiségben. Kimutatták, hogy az emlőrák gyakorisága náluk jóval kisebb.
A catechinek a Matuzalem egyik legfontosabb összetevői. Mivel a készítmény kivonat, így a catechinek a Matuzsálemben jóval nagyobb mennyiségben fordulnak elő, mint magában a teában, és természetesen a Matuzsálem koffeint sem tartalmaz.
Érdekesség: az FDA, vagyis az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal az elmúlt tíz évben hat kérelmet is kapott, amelyben azt kérik, nyilvánítsa gyógyszernek a zöld és fekete teát.

Matuzalem infók

Amire a Matuzsálem képes lehet

A Matuzalem antioxidánsai eltávolítják a szervezetben felgyülemlett méreganyagokat.
A Matuzalem olyan egyedülálló flavonoid komplex, mely a legerőteljesebb és leghatékonyabb bioflavonoidokat tartalmazza, a Föld legősibb, hárommilliárd éves molekuláit. Ezáltal csökkenteni tudja egyes rákbetegségek gyakoriságát, enyhíteni a sugárzás génekre káros hatásait és növeli az AIDS ellen szedett gyógyszerek hatását, valamint csökkentheti a rákos megbetegedésekre alkalmazott kemoterápia mellékhatásait is.

Súlyos betegség esetén keressen fel minket telefonon és átirányítjuk Önt a megfelelő szakértelemmel rendelkező orvoshoz.

A Matuzalem aktív mulekulái védik a sejteket a degeneratív külső hatásokkal szemben.
A Matuzalem képes semlegesíteni a szabadgyököket, támogatja a szív- és érrendszer egészséges működését, vele megelőzhető az infarktus, megfelelő szintre állítja be a koleszterint, helyrehozza a vérnyomást, segít a stressz és a fáradtság leküzdsében, növeli a mentális frissességet, eltávolítja a méreganyagokat, védelmet nyújt a DNS-nek a károsodásokkal szemben, javítja az életminőséget, regeneráló hatású, fokozza a gyógyszerek hatását és egyben enyhíti a mellékhatásaikat.

A Matuzalem méregtelenítő és fiatalító hatású. A méreganyagok kiválasztása által a belső szervek funkciója fokozódik és ez javítja a közérzetet. A Matuzalem flavonoid komplex szinte valamennyi betegség esetén javallott, mivel a szervezet egészséges működését segíti elő és támogatja annak öngyógyító mechanizmusát.

Betegséggel küszködők és egészséges emberek egyaránt fogyaszthatják a Matuzalemet, mindenkinek az életminőségét hatékonyan javítja.

Termék Rendelés
Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálék kiegészítők mellett, és rendelne.
Betegség Táblázat
Kattintson ide, ha betegségek szerint csoportosítva szeretné átnézni a termékeket.

Vissza a Tetejére Megnézem az Árakat

Matuzalem Rák ellen

Matuzsálem Árak
Matuzalem Tabletta, Internal 30 db 16.990 Ft
Matuzalem Tabletta, Sublingual 30 db 16.990 Ft
Matuzalem Összehasonlítás

Tapasztalatok a Matuzsálemmel Vélemények a Matuzalemről

Veres Zoltán, Magyarország » Belek, Bélrendszer
Kipróbáltam a Matuzalemet, mert kíváncsi voltam rá, hogy így hogy egészségesnek érzem magamat, tud-e mutatni valamit. Nagy meglepetésemre a 4. napon furcsa parányi nyomásokat éreztem bal oldalt a beleimnél. Mindez 1-1,5 héten keresztül tartott, közben pedig néha pár órán át egy erős meleg kisugárzást éreztem a jobb lábomon keresztül egészen a bokámig. Olyan meleg volt a kisugárzás mintha meleg levegőt fujtak volna rá a lábamra. Korábban tudtam, hogy a bélrendszeremben vannak problémák, de nem volt még velünk konkrét betegségem. Köszönöm, hogy kipróbálhattam a terméket, úgy döntöttem hogy évente csinálni fogok 2-3 kúrát, hamarosan rendelek újra Önöktől. Üdvözlettel, Zoltán.
Baráth Szilvia, Magyarország » Ciszták
"Orvosaim nemrég mindkét mellemben cisztát állapítottak meg. Az eddigi kezelések mellett igazán kedvező eredményt az Önöktől vásárolt Matuzalem fogyasztása hozott. Az első Matuzsálem kúra a kontrolvizsgálat gyógyultnak minősített. A kedvező eredmény arra inspirált, hogy minden kockázati tényezőt kizárandó a Matuzalem kúrát egy új adaggal megismétlem. Köszönet a feltalálóknak és a kutatóknak e nagyszerű étrendkiegészítőért, amely rendkívüli flavonoid hatásmechanizmusával ilyen kedvező eredményt produkál. Sorstársaimnak bátran ajánlom e sokat ígérő terméket, mielőbbi gyógyulásuk érdekében. Tisztelettel Görcsönyből, Szilvia"
Horváth Réka, Magyarország » Méregtelenítés, Migrén, Lábfájás
"3 éve használom a Matuzsálemet, évi 2-3 kúrát tartok. Rengeteg pozitív tapasztalatom van, szervezetem teljesen átalakult. 3 éve nem vagyok megfázva, nem jön elő a migrénem (csak néha nagyon gyengén), nem fájnak a lábaim ha megeröltetem. Érzem, hogy a Matuzsálem méregteleníti a szervezetemet. A használat első hete után mindíg sokkal jobb lesz a közérzetem, érzem a változást a kúra elején, melyet később több héten át megtart. Kivétle nélkül tudom ajánlani mindenkinek, aki egészségének megőrzésében és a hosszú élet elérésében érdekelt".
Otto Melher, Németország » Pajzsmirigy, Prosztatarák
"Már 5 éve prosztata problémáim voltak, szinte óránként kellett WC-re mennem amikor a Matuzalemmel megismerkedtem. Éjszakánkét 5-6 alkalommal fel kellett kellnem, ami természetesen komoly fáradságot okozott egész napra. Már 1 hetes Matuzalem fogyasztás után azt tapasztaltam, hogy megnövekednek a WC-re járások közötti időtartamok. 1 hónap után egyszer sem kellett éjszaka felkelnem, hogy kimenjen a mosdóba.
Továbbra is szedem a Matuzalemet kúraszerűen, mert jelentős változást tapasztaltam energikusságomban, általános közérzetemben.
A feleségem pajzsmirigy problémája miatt, sokáig gondja volt az étvágyával, keveset evett. A Matuzalem fogyasztásával nála is igen gyorsan jelentkeztek a gyógyulás jelei, étvágya visszatért, jól érezte magát már 2 heti szedés után."
Még több Vélemény a Matuzsálemről
Erre a fenti linkre kattintva több vásárlói véleményt is olvashat a Matuzalemről.

PayU Vásárlói tájékoztató

Táplálékkiegészítő házhozszállítás

Rendelésátvétel személyesenSzemélyes Átvétel infók »

Biomax Kedvezmények

Ajánlott Fogyasztási mód: nagyjából 24 óránként egy tabletta elfogyasztása, 30 napon keresztül.

2009 - 2016 © Minden jog fenntartva » Az oldalon lévő szövegek, képek és más tartalmak másolása jogi következményekkel jár.
Kérem értesítsenek, ha vannak akciók